A sertéshúsok esetében bevezetett jelölési előírás pozitív tapasztalatai alapján újabb termékkörökre terjesztette ki a származási ország egyértelmű jelölését az Agrárminisztérium (AM) - ismertette Nagy István miniszter a tárca szerdai közleménye eszerint.
Megjelent az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény végrehajtási rendelete, amely az öntözési szolgalom alapításának, az öntözési közösségek elismerésének és ellenőrzésének, valamint a környezeti körzeti tervek jóváhagyásának részletszabályait tartalmazza.
Csaknem 22,4 milliárd forintnyi ökoturisztikai beruházás áll tervezés és kivitelezés alatt a 22 állami erdőgazdaságnál - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Göbös-majorban, ahol átadták a Kisalföldi Erdőgazdaság (KAEG) Zrt. új panzióját és konferenciatermét.
Az idei esztendő első felének időjárása komoly károkat okoz a mezőgazdaságban.
Településfásítási programot hirdet 500 millió forintos keretösszeggel az Agrárminisztérium a 10 ezer fő alatti lakosszámú településeknek, amelyek együttesen 12 ezer sorfát igényelhetnek térítésmentesen.
A Termőföldtől az asztalig stratégiát úgy kell megvalósítani, hogy az ne veszélyeztesse az európai gazdák versenyképességét - közölte Nagy István agrárminiszter az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős tagjának írt válaszlevelében.
Új mezőgazdasági beruházási pályázati csomagot hirdet az Agrárminisztérium (AM) 80 milliárd forint értékben a nyáron a nagy hozzáadott értéket jelentő állattenyésztés és a kertészeti ágazat számára.
Megoldhatatlan feladat elé állítja a gazdákat az Európai Bizottság által bemutatott Termőföldtől az asztalig, valamint a Biodiverzitás stratégia, az abban foglaltak pedig nem csak, hogy nem teremtenek lehetőséget a gazdáknak, de egyenesen az európai mezőgazdaság jövőjét fenyegetik.
A magyar termékek vásárlása a magyar gazdaságot erősíti, magyar munkahelyeket véd meg, és sok ezer magyar család megélhetését biztosítja - jelentette ki az agrárminiszter hétfőn Lajosmizsén, a termeloikosar.hu weboldal elindulása kapcsán.
Az öntözésfejlesztés társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból is kulcskérdés; ez a termelés biztonságának és hatékonyságának alapja - mondta Nagy István agrárminiszter az első, az Agro-Harta Zrt. által megvalósított öntözéses mintaprogram avatóján a Bács-Kiskun megyei Hartán pénteken.
A kormány 25 milliárd forinttal segíti a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásokat a koronavírus okozta gazdasági nehézségek leküzdésében - közölte az agrárminiszter pénteken az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az Agrárminisztérium kezdeményezésére, az anyák napja miatt a hosszú hétvégére feloldják a virágboltok nyitva tartására vonatkozó korlátozásokat - közölte Nagy István tárcavezető.
